Zsefy Zsanett: Ajándék Apámnak, mert odafent fázik

Csónak ring az alkony-fényben,
vörös tapéta az ég.
Ráfröcsköl a Nap még némi
erdőtarajt, holdkaréjt.

Tóparti kis vendégházban
Anyám maga. Felhőt köt.
Mikor kész lett, égbe vitte
azt a kevés örömöt.

Zsefy Zsanett: Hiány a szívemben

Szótlan voltam, meg ne rettenj,
arcod mégis félve rezzent,
pedig csak egy rigó röpte
szőtt hálót a kerti csöndre.
Emlékezni ráér holnap,
addig beszélj, ugye jól vagy?
De ráhajolt a béna vágyra
a pillanat némasága.
Fojtogatott, veled sírtam,
a világ, hogy lehet vígan?
Öleltelek, s ahogy féltem,
kiszakadtál már egészen,
Apám.