Ambrus József: Ébresztő

Gyűlölt, szenes testünk összerezzen
a beteljesülés részeg mámorától,
csókjaidban magamat elfeledem,
üstökös fény szivárog a nyárból.
Aludt a lelkem - fölkeltetted őt,
fanyar ízt ad csókos versemnek,
nem maradhatunk tovább ingatag,
amíg a lopott ölelések édesebbek.
Hazug múltadból most kell fölébredj,
mert érted sem állnak meg a napok, -
vigyázz, mert amíg alszol, eltelik az élet,
és meghalsz, mire fölkelne hajnalod.
Bús ajkadon jajongva sír az Élet,
minden ígéret szépen elszivárog,
és szertefoszlik végleg küldetésed,
amíg magad játszva prezentálod.

Kitépte tüdőmet a részeg kiáltás,
ne född be hangomat korommal,
ne oltsd ki lelked szomjúságát
a múlandó komédiák forintjaival...

Ambrus József: Kiszáradt öböl

Minden szót ki szabad mondani,
robbanjanak a félig tákolt falak,
repül a kor - igyekezz -, eltipor,
csak a látvány, ami megmarad.
Csupasz éden-fák, kifosztott életek,
bilincsbe vert fogolyként tartanak;
piciny alkatrész, nagy gépezetben
hallgat a szó, elszáll a gondolat.
Vágyak hulláma mossa lábadat,
hamis akarat őrzi világod -
gyáván megbújva nádasok mélyén,
színes abroncs tartja össze álmod...

Téged akar hideg és forróság,
napfény örvénylik üszkös lelkedből,
torz alakban fojtott szenvedély
fényeit issza fel egy kiszáradt öböl;
mert csókolni csak ajkakkal lehet,
óvatosnak indult minden pillanat,
de a lélek csókja szenvedélyesebb,
berobbant minden felhúzott falat.

Ma még fájnak a tegnapi örömök,
hazug ítéletet hoztak felettem -
lidércek rágják bilincses sorsomat,
és kóbor vérfarkasok eledele lettem...