Zelenka Brigitta: Hagyaték

Ha majd lelassul benned az idő,
a tegnap lángja mögéd szenderül,
hamu-ágyban álmodik a parázs,
a "volt" múltad tengerébe merül,
türelmet terem neked a csend,
falióra gongja várni tanít,
örömet szór rád lengő lomb tánca,
s délibábos talmi fény nem vakít,
társául szegődsz kopogó esőnek,
és sóhajod a szél befogadja,
tenyered puhán követ melenget,
s hallgatásra int sok apró csoda,

akkor megszólal idők mélyéből
finoman, lágyan egy hang, profán,
s szíved rejtekéből zubog fel a vágy,
hazaérsz Istenhez napod alkonyán.


Bielefeld, 2014. május (Ígéret hava)

Ferenczfi János: Jelek közt

Jelek közt járunk, és elhiszem,
Jeltelen sehova érkezem.
Volna még út, ami jeltelen…
Szabadabb lehetnék, úgy hiszem.

Egyszer majd nem lesz hús lelkemen,
Sírom is hadd legyen jeltelen.

Vaskó Ági: Nyaklánccá fűzted

Látod,

bohócruhám virágzó, tarka rét,

mosoly ragyog a karcsú szirmokon,

lótücsök húzza az örömzenét,

álmok ébrednek régi kínokon.

Érzed,

bohócruhám virága mind kinyílt,

bódító illat leng a mellemen,

izzó pipacs vére hiába sírt,

nektárgyöngyök ragyognak szívemen.

Hallod,

álarcom koppant, nézd: a földre hullt.

Rizspor temette múltam - megrepedt,

nyüszítő fájdalmam eléd gurult,

és te nyaklánccá fűzted könnyemet.

(2012. február 7.)