Versözön - kortárs költők válogatott versei

Rozsnyói Ferenc: Sárguló falevél

Az élet misztikus, titkát megfejteném,
legyen igazgyöngy vagy törött üvegcserép,
melyre talpam félszegen, elkószálva lép,
sajgását nem hallja, csupán a morajlón
szálló köd-léghajók, lusta kumuluszok
között megbúvó szennyes, vigasztalan ég.

Mit keresek és mire várakozom még?
Láthatod, szivárványok nászára nincsen
meghívóm, se piros, se narancsszín, se kék.
Asztalomon ételem, sótlan zagyvalék,
ízetlen borom ringatózik a pohárban,
nem lelek több vizet a fürdőszobámban,
s kezemben elnyomja cigarettacsikkjét
a fáradt, konokul koppanó földi lét.
Nyakamba zúdul a mennybolt piszoárja,
zivatarként csapódik a fülledt sárba,
vele birkózik éltem nyomorúsága.
Messze valahol, mint egy fázó fiúcskát
hullámpaplannal betakar az ősz holtága.

S mégis, bennem kővé dermedve irányt mutat
egy imára kulcsolt végtelen kézmozdulat,
a szoborba öntött nyugtalan reménység.
Nem akarok még lehullni sárgult levélként,
csimpaszkodnék kavargón szökkenő szélbe,
horgonyt is vetnék a holdnak nevetgélve,
s ha megunnám, majd az égi csúszda lecsúsztat.
Még buzgón kellene élnem, de nem a múltat,
szakadt hálójukkal az emlékek lehúznak,
ha szabadulhatnék tőlük, futnék bármerre,
úgy szeretnék szeretni, csupán még egy percre
rátalálni életet sikoltó örömre,
egy órára, egy napra, egy hétre, vagy többre,
csak szeretni téged mindörökkön-örökre.