Bíbor Kata: Remény
Mondd, Lelkem, lesz-e még tavasz,
hozza-e sátrát a május,
és alábújhatunk, két piruló kamasz
szerelmet suttogva. Virágdús
lesz-e faág, csupa rózsaszín,
opál az ég, mint ékkő,
s míg fény viháncol szívünk bokrain,
szemed csak szememet néző.
Állunk-e még az óriásfenyőnél,
hogy felettünk őrködjön az örök,
és ha elmész, mindig visszajönnél,
mondd, Lelkem, és én tavasszá növök.
Mondd, Lelkem, lesz-e még tavasz,
hozza-e sátrát a május,
és alábújhatunk, két piruló kamasz
szerelmet suttogva. Virágdús
lesz-e faág, csupa rózsaszín,
opál az ég, mint ékkő,
s míg fény viháncol szívünk bokrain,
szemed csak szememet néző.
Állunk-e még az óriásfenyőnél,
hogy felettünk őrködjön az örök,
és ha elmész, mindig visszajönnél,
mondd, Lelkem, és én tavasszá növök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése